Lanszki Csaba honlapja
 
 Nyelv(béta):              

Látogatók

web counter

Statisztika


Online összesen: 1
Látogatók: 1
Felhasználók: 0

Rólam

Matyóság fővárosában, Mezőkövesden születtem és lakok. Születésemtől fogva egy súlyos ritka genetikai betegségben, SMA 2-es típusában szenvedek és emiatt 1 éves koromban kerekesszékbe kényszerültem. A betegségem sok minden jóra megtanított engemet. Az egyik ilyen, hogy kitartással bármibe kezdünk, egyszer biztos sikerrel fogunk majd járni.

Általános iskolai tanulmányaimat Mezőkövesden a Szent István Katolikus Általános iskolában végeztem. Általános iskolában részt vettem informatika versenyen, ahol harmadik helyezést értem el. A tanulmányaimat iskolai és érseki kitüntetéssel végeztem.

 

Gimnáziumi éveimet a mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában folytattam közgazdasági tagozaton. A gimnáziumban harmadik helyezést értem el az iskola által szervezett turisztikai versenyen. Ballagásomkor kitüntetésben részesültem kitűnő tanulmányi eredményem és példamutató magatartásom miatt.

 

Érettségim letétele után sajnos az egyik álmom, hogy egyetemre eljussak nem sikerült, mivel anyagi okokba botlottam, így ezt a célt nem feladva tanulmányaimat a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában folytattam Logisztikai ügyintézőként (OKJ 54 345 02 0000 00 00).

 

2014-ben a nagy álmom beteljesült, hiszen eljutnom az egyetemre is, így tanulmányaimat az Eszterházy Károly Egyetem Természettudományi Karán, programtervező informatikusként folytattam, ahol az RFID rendszerrel kapcsolatos kutatásokban is részt vettem. Első projekt munkám a Matematikai és Informatikai Intézet könyvtár kölcsönzési folyamatainak automatizálása volt. A projekt végén egy szakmai konferencián vettem részt, ahol prezentáltam az RFID és NFC eszközökön végzett munkáim, illetve a rendszer megvalósításának részleteit. Az egyetemen töltött utolsó éveimben a szakdolgozatom során egy olyan IoT rendszert valósítottunk meg, aminek a segítségével a környezetből szűrhető természeti információkat tudjuk összegyűjteni és kiértékelni. Az adatgyűjtést egy általunk készített, a szabadba kihelyezett IoT eszköz segítségével tudjuk megvalósítani. Az eszközök helyzetét, és az általuk gyűjtött információkat online, mindenki számára könnyen elérhető webes felületen tekinthetjük meg. Az egyetemi tanulmányaimat summa cum laude diploma oklevéllel végeztem.

 

Diplomám letétele után az L-mobile Hungary Kft.-nél dolgoztam, mint K+F szoftverfejlesztő. Cégnél főként ipari környezetben használt mobileszközökre történő vállalatirányítási rendszerek tervezésével, logisztikai folyamatok automatizálásával és ipari területen használt bluetooth-os tehergépjármű helymeghatározási rendszerfejlesztéssel foglalkoztam. A koronavírus okozta gazdasági válság miatt 2020 júniusában elveszítettem munkahelyemet.

 

Jelenleg programtervező informatikus, fejlesztő vagy fejlesztési vezető állást keresek, lehetőség szerint Mezőkövesden vagy környékén, esetleg távmunkában. Kérésre referencia munkákat és önéletrajzot is küldök.

 

Rengeteg mindent szeretek csinálni szabadidőmben: szeretek olvasni, zenét hallgatni, sport és kulturális rendezvényeken részt venni. 2013-ban és 2016-ban is részt vettem egy horgászversenyen amin eredményeket is értem el.

 

 
 

Keresés

Körkérdés

Hogy tetszik a Honlap?
Összes válasz: 252

Támogatás

Kedvelj Facebookon

Weboldal díjai

Honlapszerkesztő - uCoz