Lanszki Csaba honlapja
 
 Nyelv(béta):              

Látogatók

web counter

Statisztika


Online összesen: 1
Látogatók: 1
Felhasználók: 0

Rólam

Matyóság fővárosában, Mezőkövesden születtem és lakok. Születésem óta egy ritka genetikai betegséggel, gerincvelői izomsorvadás (SMA) 2-es típusával élek, amely már kiskoromban kerekesszékbe kényszerített. Ez a nehézség azonban sok fontos tanulságra is megtanított. Egyik legfontosabb tapasztalatom, hogy kitartással és elszántsággal bármit elérhetünk, amit kitűzünk magunk elé.

Iskolai és szakmai pályafutásom

Általános iskolai tanulmányaimat Mezőkövesden, a Szent István Katolikus Általános Iskolában végeztem, ahol eredményesen szerepeltem informatika versenyen, és harmadik helyezést értem el. Tanulmányaimat iskolai és érseki kitüntetéssel zártam.

Gimnáziumi éveimet a mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában folytattam közgazdasági tagozaton. Itt is sikerült kiemelkedő eredményeket elérnem: harmadik helyezést szereztem az iskola által szervezett turisztikai versenyen, és a ballagásomkor kitüntetést kaptam példamutató magatartásom és kiemelkedő tanulmányi teljesítményem elismeréseként.

Bár érettségi után anyagi okok miatt nem tudtam egyetemi tanulmányaimat megkezdeni, nem adtam fel álmomat. A Szent László Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat Logisztikai ügyintézői OKJ-s képzésen, amelyet sikeresen kiváló eredménnyel végeztem el.

2014-ben végre valóra vált egyetemi álmom, és az Eszterházy Károly Egyetem Természettudományi Karán folytattam tanulmányaimat, programtervező informatikus szakon. Egyetemi éveim alatt részt vettem RFID rendszerrel kapcsolatos kutatásokban. Első projekt munkám a Matematikai és Informatikai Intézet könyvtárának kölcsönzési folyamatainak automatizálása volt. A projekt befejezése után egy szakmai konferencián prezentáltam az RFID és NFC technológiák alkalmazásával kapcsolatos munkáimat. Az egyetem utolsó évében a szakdolgozatom során IoT rendszert fejlesztettem, amely lehetővé teszi a környezeti adatgyűjtést és elemzést egy általunk készített eszközzel. A rendszer adatait online felületen lehet elérni. Az egyetemi tanulmányaimat summa cum laude diploma minősítéssel zártam.

Szakmai tapasztalat

Diplomám megszerzése után az L-mobile Hungary Kft.-nél dolgoztam K+F szoftverfejlesztőként. Főbb feladataim közé tartozott ipari környezetben használt vállalatirányítási rendszerek fejlesztése, logisztikai folyamatok automatizálása, valamint bluetooth technológián alapuló tehergépjármű helymeghatározó rendszerek tervezése és implementálása. Sajnos 2020 júniusában a koronavírus gazdasági hatásai miatt elveszítettem a munkahelyemet.

2020 és 2022 között tapasztalati szakértőként dolgoztam a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségénél. Feladataim közé tartozott a nem formális tanulásra épülő mentorálási módszer kidolgozása, valamint a 18 és 30 év közötti mozgáskorlátozott fiatalok körében önsegítő csoportok létrehozásának támogatása, ezzel elősegítve társadalmi szerepvállalásuk és aktív állampolgárságuk erősítését. Részt vettem statisztikai adatok elemzésében és a kidolgozott módszerek hatékonyságának tesztelésében. Továbbá részt vettem egy kortárs segítő mentorálási módszer kidolgozásában, amelyet széles körben elterjesztettünk online kiadványok, közösségi média kampányok és három disszeminációs esemény segítségével.

2021 júliusától 2022 januárjáig IT szakértőként dolgoztam  az X-TÉ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nél, ahol webáruház üzemeltetése és szerkesztése, adatbázisok kezelése és tervezése, rendszerelemzés és tervezés, valamint informatikai projektek szakmai felügyelete voltak a fő feladataim. Részt vettem az üzleti folyamatok és informatikai rendszerek összehangolásában, a felhasználói hibák elemzésében és javításában, valamint fejlesztési tervdokumentációk készítésében. Emellett kiberbiztonsági feladatokat láttam el, termékmenedzsmenttel, marketinggel, SEO-val és szerveradminisztrációval is foglalkoztam.

2025 Augusztusában megjelent az első tudományos publikációm könyvformában. Ebben a könyvben bemutatom, hogyan építhető fel egy modern, IoT-alapú mérőrendszer, amely automatikusan gyűjti a levegőminőségi és meteorológiai adatokat – hőmérsékletet, páratartalmat, légnyomást, zajszintet és szállóport –, majd ezeket egy központi szerveren tárolja. Részletesen ismertetem a rendszer három fő komponensét: szenzorokkal felszerelt IoT-eszköz, adatszerver, felhasználóbarát, mobilról is elérhető webes felület, térképes és grafikonos vizualizációval. A cél: megbízható és könnyen elérhető információ a helyi környezeti viszonyokról, bárki számára. A megoldás olyan technológiákat alkalmaz, mint az STM IoT-fejlesztői platform, XML-adattárolás, Google Maps és CanvasJS. Ez a könyv nemcsak fejlesztőknek szól, hanem mindazoknak, akik érdeklődnek a környezetmonitorozás, az IoT technológiák vagy az okosvárosok iránt. ISBN szám: 978-620-0-45370-9

2025 November végén a Belügyminisztérium tudományos közössége elismerésben részesítette a munkámat. Belügyi Tudományos Tanács és a Fogyatékosságügyi Tudományos Tanács közös pályázatára benyújtott tanulmányom a Belügyi Tudományos Tanács döntése alapján elismerést kapott. A tanulmányomban áttekintem, milyen szerepet töltenek be az infokommunikációs technológiák (IKT) a fogyatékossággal élő emberek életében, és milyen akadályok gátolják ezek széles körű használatát. Bemutattam az alapfogalmakat (IKT, fogyatékosság típusai, akadálymentesítés), valamint a nemzetközi, európai uniós és magyarországi jogi hátteret, köztük a CRPD és a WCAG irányelvek jelentőségét. Rámutattam, hogy bár az IKT eszközök egyre fontosabbak az önálló életvitelben, az oktatásban, a munkában és a társadalmi részvételben, a fogyatékossággal élők körében használatuk kevésbé elterjedt. Ennek okai: pénzügyi nehézségek, technológiai és kompatibilitási akadályok, alacsony digitális kompetencia, elégtelen oktatási támogatás, társadalmi előítéletek és gyenge jogérvényesítés. A tanulmányom nemzetközi példákon keresztül mutat be jó gyakorlatokat (pl. Egyesült Királyság, Svédország, Ausztrália, Kanada), és javaslatokat fogalmaz meg a magyarországi helyzet javítására: kötelező akadálymentességi auditok, több gazdasági támogatás, speciális képzések, szemléletformáló kampányok és rendszeres monitorozás. Végül hangsúlyt fektettem, hogy a mesterséges intelligencia, a VR/AR és az okoseszközök új lehetőségeket teremtenek az önállóság és a társadalmi részvétel erősítésére, de ez csak akkor valósulhat meg, ha a technológiai fejlesztések középpontjába az inkluzivitás és a fogyatékossággal élők aktív bevonása kerül.

Jelenlegi céljaim és szabadidős tevékenységeim

Jelenleg programtervező informatikusként, fejlesztőként vagy fejlesztési vezetőként keresek új lehetőséget, lehetőleg Mezőkövesden vagy környékén, illetve távmunkában. Kérésre önéletrajzot és referencia munkákat is szívesen küldök.

Szabadidőmben szívesen olvasok, zenét hallgatok, és sport- illetve kulturális rendezvényeken veszek részt. 2013-ban, 2016-ban és 2025-ben horgászversenyeken is indultam, ahol eredményeket is elértem.

 

 
 

 

Keresés

Körkérdés

Hogy tetszik a Honlap?
Összes válasz: 257

Támogatás

Kedvelj Facebookon

Weboldal díjai

Honlapszerkesztő - uCoz